Banga Beáta

Lelki utaskísérő, coach, mentális tréner, személyi, és személyközi kapcsolatok válságmenedzsere

Rólam

Banga Beáta vagyok, Coach

Lelki utaskísérő, coach, mentális tréner, személyi, és személyközi kapcsolatok válságmenedzsere

Valamint tréner, tanácsadó, és nem utolsó sorban középiskolai tanár.

Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen élek. Van két nagy fiam, mindkettő művész. Az élet művészetét Tőlük is, velük is megtapasztalhattam.

  • Hogyan kezdődött?

    Amikor a saját életemben adódott egy megoldásra váró helyzet, rátaláltam a coachingra. Ekkor kezdtem el tudatosan is az emberi viselkedéssel, személyi, és személyközi kapcsolatokkal, azok válságaival foglalkozni, és ez segített megoldani a saját problémámat is.

  • Mivel foglalkozom?

    Trénerként a szervezeti felépítéssel, csoportokkal, coachként pedig az önismerettel, a kommunikációval, stresszkezeléssel, válsághelyzetek feloldásával, asszertivitással (önérvényesítő képességgel), konfliktuskezeléssel, a rezilienciára (rugalmas alkalmazkodóképességre) való felkészítéssel foglalkozom.

Egész életemben emberekkel foglalkoztam, ebben a munkámban is nagy örömet találok, az ügyfelek elégedettsége hatalmas sikerélményt jelent.

Több mint

Felkeresés

Több mint

Elégedett ügyfél

Több mint

Embrekkel töltött órák száma

Több mint

Éve a pályán

Szolgáltatások

Széles körű szolgáltatások

Forduljon hozzám, ha:

Coaching

az önismeretét szeretné fejleszteni, karriertervezési kérdései vannak, változtatni szeretne az életén, de nem tudja, hogyan, merre induljon el, életszervezési nehézségei vannak

Párkapcsolati coaching

magánélet és a munka összehangolása, ha párkapcsolati kérdésekben elakadt, párválasztási nehézségek, házasság, válás (elengedés), új házasság

Csapatépítés

munkahelyi problémái akadtak, munkahelyi stressz, munkahely váltás, beilleszkedési nehézségek esetén, vezetőként beosztottjaival nehézségei adódnak

Konfliktuskezelés

vezetőként beosztottjaival nehézségei és problémái adódnak, párkapcsolati konfliktuskezelés

Kommunikáció

vezetőként beosztottjaival kommunikációs problémái adódnak, önérvényesítési nehézségek

Időmenedzsment

időgazdálkodás, nagyobb esemény előtt áll (pl. házasságkötés előtt), új célokat szeretne találni az életében, stresszes az élete vagy ha éppen túl egyhangú

GY.I.K.

Gyakori kérdések

  • Az élet szinte bármely területén, leggyakrabban:

    • Önismeret, önértékelés, önbecsülés erősítésében

    • Egészséges önbizalom elérésében

    • Motiváció megszerzésében, fokozásában

    • Pozitív tulajdonságok felismerésében és kiaknázásában

    • Életmódváltás támogatásában

    • Döntéshozatali képesség fejlesztésében

    • Személyes- és munkahatékonyság növelésében

    • Munka és magánélet egyensúlyának kialakításában

    • Időgazdálkodásban, életszervezésben

    • Kiégés megelőzése esetében, megszüntetésében

    • Célkitűzés, célok megvalósításában, elakadás feloldásában

    • Párkapcsolat javításában

    • Válás esetén

    • Házasságkötés előtt

    • Stressz- és konfliktuskezelésben

    Kapcsolat

  • A találkozások 1-1.5 órásak, a helyszínük lehet változó, lényeg, hogy a coachee (aki a coachingot igénybe veszi) teljes bizalommal tudjon beszélgetni.

    Kapcsolat

  • Heti egy találkozást javasolok.

    Kapcsolat

  • • Megváltozik a gondolkodásunk

    • Nyitottabbá válunk saját magunkra és környezetünkre

    • Javulnak a kapcsolataink és a kommunikációnk

    • Kevesebb lesz a konfliktusunk

    • Könnyebben kezeljük a stresszt

    • Könnyebben hozunk döntéseket

    • Nő az önbizalmunk, magabiztosságunk, kreativitásunk

    • Fejlődik a személyiségünk

    Kapcsolat

  • Az egészséges, de bizonyos nehézségekkel küzdő vagy akár csak önmagukat egyes területeken fejleszteni kívánó embereknek való segítségnyújtás. A coach segítségével a következő területeken érhető el fejlődés:

    • önismeret,

    • önbizalom,

    • célkitűzés,

    • pályaválasztás,

    • munkahelyváltás,

    • karrier,

    • párkapcsolat,

    • életmódváltás,

    • akadályok leküzdése,

    • döntés, stb.

    Kapcsolat

  • A business coaching bármilyen típusú üzleti vállalkozásban működhet, ahol a cél elsősorban a szervezeti teljesítmény növelése. Ebben az esetben a coach a következő területekre fókuszál:

    • döntés,

    • motiváció,

    • konfliktuskezelés,

    • időgazdálkodás,

    • önismeret,

    • burnout (kiégés).

    Kapcsolat

  • A vállalati vezető munkahelyi életére fókuszál, célja a vezetői teljesítmény növelése. Ekkor a coach a következő területekre összpontosít:

    • stresszkezelés,

    • delegálás,

    • munka és magánélet egyensúlya,

    • változások hatékony bevezetése,

    • vezetői magány.

    Kapcsolat

Kapcsolat

Elérhetőségeim

Ha felkeltettem az érdeklődését lépjen velem kapcsolatba!